Három alapelvet említhetnék, amelyek fizikai szinten támogatják a várandósságot és a szülést. Ezek az egyensúly, a gravitáció és a mozgás, illetve ezek ismerete és bölcs használata.
Ezen alapelvek megfelelő alkalmazása fizikailag könnyebbé teheti a várandósság idejét, támogatja a babák forgó mozgását, így azok könnyebben és pontosabban be tudnak helyezkedni az optimális fejvégű pozícióba, segítenek abban, hogy közvetlenül a szülést megelőzően a babának több helye legyen a leereszkedéshez, valamint megkönnyítik a vajúdás és a szülés menetét. Nem ritkán kerül sor császármetsésre azért, mert az anya elfáradt és kimerült, a vajúdás elhúzódott (meghaladta akár a 14-18 órát is, amellyel túllépte az intézményes kereteken belül előírtakat), a méhszáj még nem áll készen, vagy ha teljes tágulásban is van, a kisbaba még nem ereszkedett le. A kitolási szakasz tehát még csak ez után következne. Ilyenkor már nem sok időt kap a kismama, útközben már biztosan felmerült a beavatkozások lehetősége is (pl.: a burokrepesztés vagy az oxitocin infúzió), és ha ezzel párhuzamosan a baba szívhangja is romlik, az bizony egyértelművé teszi a szülés művi befejezését. Ilyen esetek hátterében a legtöbbször lelki elakadásokkal is kell számolni, azonban fizikai szinten is több tényező állhat a háttérben, amelyek megelőzése érdekében érdemes megfontolni és alkalmazni a fent említett alapelveket.
Ezen alapelvek megfelelő alkalmazása fizikailag könnyebbé teheti a várandósság idejét, támogatja a babák forgó mozgását, így azok könnyebben és pontosabban be tudnak helyezkedni az optimális fejvégű pozícióba, segítenek abban, hogy közvetlenül a szülést megelőzően a babának több helye legyen a leereszkedéshez, valamint megkönnyítik a vajúdás és a szülés menetét. Nem ritkán kerül sor császármetsésre azért, mert az anya elfáradt és kimerült, a vajúdás elhúzódott (meghaladta akár a 14-18 órát is, amellyel túllépte az intézményes kereteken belül előírtakat), a méhszáj még nem áll készen, vagy ha teljes tágulásban is van, a kisbaba még nem ereszkedett le. A kitolási szakasz tehát még csak ez után következne. Ilyenkor már nem sok időt kap a kismama, útközben már biztosan felmerült a beavatkozások lehetősége is (pl.: a burokrepesztés vagy az oxitocin infúzió), és ha ezzel párhuzamosan a baba szívhangja is romlik, az bizony egyértelművé teszi a szülés művi befejezését. Ilyen esetek hátterében a legtöbbször lelki elakadásokkal is kell számolni, azonban fizikai szinten is több tényező állhat a háttérben, amelyek megelőzése érdekében érdemes megfontolni és alkalmazni a fent említett alapelveket.
A gravitáció és a szabad mozgás jelentősége
Gondolkodtál már azon kedves kismama, hogy amikor majd eljön
a „nagy nap” hogyan szeretnél vajúdni vagy, hogy milyen pózban szeretnél szülni?
Elképzelted már, hogy a testednek mi lenne a legkényelmesebb póz vagy, hogy
milyen alternatív módszerekkel segítenél a fájdalmaidon? A szülésfelkészítőimen
vagy a jóga óráimon, amikor a vajúdás folyamata és szülés a téma, mindig érzek
egy kis feszültséget a csoportjaimban és
kimondva, vagy kimondatlanul is, de ott motoszkál a levegőben az a méltán jogos
kérdést: „Akkor miért is kell irányítás
alatt háton fekve szülnünk?”
Nőként,
mozgástani szakemberként és dúlaként is
nehezen fogadom el azt a tényt, hogy szemben a természet törvényeivel, a felvilágosult
és fejlett orvostudomány egy egészen szűkre szabott elvárás-rendszerbe
kényszeríteni a szülő nőket. És akkor ott állunk mi nők életünk talán
legmeghatározóbb élménye előtt és ahelyett, hogy valóban az ösztöneinkre
hallgathatnánk, megélhetnénk a teljes folyamatot egy egészként, stratégiákat és
terveket kell szövögetnünk, amelyek átsegítenek minket a szülészetek csapdáin.
Szülőágyak fogságában
Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a hanyatt fekve szülés Franciaországban
XIV. Lajos idejében terjedt el. A király így akarta végignézni, hogyan szül a
felesége. Egyes feltételezések szerint
ez az esemény szabott gátat az addig szabadon választható pózoknak, ami
hamarosan elterjedt és fájdalmas divattá vált. Az újkor hajnalán az
orvostudomány technikai forradalma a szülészetet egyre inkább sebészeti
ágazattá változtatta, ami a nőket hanyatt fekvésre kényszerítette, hogy a
különböző beavatkozásokat el tudják rajtuk végezni, miközben egyre több bába
keveredett boszorkányperekbe. A bábák sajnos azóta sem nyerték vissza méltó helyüket,
és még ma is igen gyakran érik őket rosszalló megjegyzések. A kórházi
szülésznők szerepe pedig mindenkor alárendelt az orvoséval szemben. Amióta a
kisbabák kórházakban születnek az anyák hanyatt fekve, folyamatos megfigyelés
és irányítás alatt szülnek, és gyakran olyan beavatkozásokat is végrehajtanak rajtuk,
amelyek szükségessége egyre vitatottabb. A szabad mozgás, az evés és az ivás
tiltása, valamint a szülőágyon (is) teljes irányítás alatt álló anyák
kompetenciái és szabadságjogai több ponton sérülnek.
„Kismama feküdjön fel az ágyra! Ha azt csinálja,
amit mondunk, akkor minden rendben lesz.”
Sajnálatos módon, a háton fekvő szülőpozíció azon túl,
hogy a szülés körüli csapatnak biztosítja a kényelmesebb hozzáférést és a teljes
körű befolyást, a nő számára számtalan hátránnyal jár. Elsősorban azért, mert a
medence átmérője akár 30%-kal is csökkenthet, és az előnytelen pozíció miatt az
anya kénytelen közvetlenül a keresztcsont irányába nyomni. Az így ható belső erők
miatt a medence átmérője tovább szűkül, ami a kisbabának még nagyobb kihívást
jelent az egyébként is szűk helyen való áthaladáshoz, és az anya is erős
fájdalmakat él át. Háton
fekvésben az anatómiai adottságok és az előbbiekben leírt okoknál fogva a
szülőcsatorna felfelé ívelődik, így a nőnek a gravitáció ellenében kell kitolnia
a babáját.
A kőmetsző pózban (hanyatt fekvő helyzetben, magasra felhúzott
lábakkal) történő szülés során az erőltetés miatt olyan erőbehatások
keletkeznek, amelyek károsan hatnak a medence ízületeinek a struktúráira, a természetesnél
nagyobb feszítőerők lépnek fel, melyek a csípőlapátokat nagy erővel távolítják
el egymástól, alapot adva számos lehetséges fizikai traumának. Ennek
eredményeképpen, a szülés után elhúzódhat a felépülés, tartós és meglehetősen
erős csípő-, derék-, és szeméremcsont fájdalom léphet fel. A szülés után
jelentkező aranyérproblémák és vizelet inkontinencia kialakulásának a
hátterében az erőltetett kitolás nagyobb okozati összefüggéseket mutat, mint a
gátmetszés elmulasztása. Emellett az irányított és erőltetett szülés során
sokkal erősebb hasprésre van szükség, mint egy függőleges testhelyzetben, a
medencefenék izmai nem képesek a megfelelő mértékben ellazulni, (tehát a
rendeltetésüknek megfelelő módon működni), hiszen a megnövekedett nyomásra
kompenzációval, azaz izommunkával válaszolnak. A feszes gátizmok pedig további
korlátozást jelentenek a baba számára és megnövelik a gátmetszés
szükségességét. Tény, hogy ha a nők szabadon mozoghatnak, és függőleges
testhelyzetben szülhetnek, akkor a műszeres szülésbefejezések aránya csökken, a
kitolási szakasz rövidebb, és kevésbé valószínű, hogy szükség lesz
gátmetszésre. (Hodnett, Gates és Hofmeyer
„Continuous support for women”)
„Együttműködöm a testemmel és a babámmal. Hagyom, hogy az ösztöneim
vezessenek.”
A szülés
energiája nem lineáris természetű, hanem spirális. Az nők ösztönösen szeretik
ringatni és forgatni a csípőjüket vajúdáskor, mert az enyhíti a fájdalmaikat, a
mozgás önbizalmat ad, és segíti a babák mozgását is, amely szintén egy forgó
mozgás. Az ideális szülő póz lehetővé teszi a keresztcsont és a farokcsont
számára a szabad elmozdulást (háton fekve az ágynak ütköznek), a medence
átmérője minden irányba tágulni képes, és ha szükséges, az anya a kitolás alatt
is változtathat pózt.
Egy felmérés szerint az amerikai nők 57%-a háton fekve, 35
%-a félig ülő helyzetben, 4%-a oldalt fekve, 3%-a guggolva és pusztán 1%-a
szült négykézláb pózban intézményi kereteken belül. A
magyarországi Bábakalács Születésház nyilvánosságra hozott statisztikái alapján
a tavalyi évben (2014) 62 kisbaba született náluk, az anyák több mint
fele, (36) négykézláb szült, tízen állva, heten guggolva, négyen térdelve, hárman
ülve, ketten pedig fekve (ebből egy esetben volt az anya szabad választása, egy
esetben pedig a bábák javasolták a pózt). Szinte ugyanez az eloszlás figyelhető
meg más intézményekben vagy bábai praxisban, ahol biztosítottak a háborítatlan
körülmények: a legtöbb nő egy függőleges testhelyzetet választ és csak
elenyésző százalékuk a hanyatt fekvést (hazai statisztikát a témában sajnos nem
találtam).
Kedves kismamák, amikor szülünk, valóban emlősök vagyunk. A vajúdás és
a szülés során agyunk ún. primitív része, az ösztönök lakhelye kell(enne), hogy
aktiválódjon nem a tudatos, gondolkodó része. A test bölcs és pontosan tudja, hogy mit kell
tennie, különösen akkor, ha hagyják szabadon gondolkodni, illetve tenni a
dolgát, és az irányítás helyett csak megfelelő támogatást kap. Úgy gondolom a
háton fekvés egy olyan természetellenes szülő póz, amelyben a testünk sérülékeny,
és nehezen találja fel magát irányítás nélkül, ezért ha így kell szülnünk,
lehet, hogy tanácsos követni a szülésznő vagy az orvos instrukcióit, mivel azok átsegítenek a
nehézségeken (DE még ez sem garancia arra nézve, hogy sértetlenül megúszná a gátunk). Érdemes azonban olyan intézményt választani a szülés helyszínéül,
amelyben lehetőség van a szabad mozgásra és pozícióválasztásra, és a testi
egészségen túl a lelki is helyet kap. Emellett fontos lenne az is, hogy legyen végre
bátorságunk kimondani azt, amit mindannyian érzünk, tudunk: baj van a szemléletmóddal és a bánásmóddal a kórházainkban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése