Kölcsönzési feltételek

Kedves kölcsönző!

A könyveimet gondos szerettel válogattam és gyűjtögettem az elmúlt évek során, sokat közülük ajándékba kaptam. Nagy becsben tartom őket. Kérlek, hogy te is hasonlóképpen bánj velük. Vigyázz rájuk és óvd meg őket! Kérlek, hogy ne húzz alá, ne jelölj ki bennük rézleteket és ne írj bele a könyvekbe jegyzeteket sem.
Kérlek vállald a felelősséget: ha elveszítenéd, vagy tartósan károsítanád a nálad lévő példányt szerezz be egy újat, amivel pótolni tudjuk a kollekciót így lehetővé téve, hogy a kölcsönzési láncolat folytatódjon.

Amennyiben kölcsönözni szeretnél keress meg személyesen az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Mob.: 069 167 7875
e-mail: emesebalaz@gmail.com
Facebook: Dúlaság vajdaságban

Szabadkán személyes átvétel lehetséges, előre egyeztetett helyszínen és időben.
Postázni is tudok, de ez esetben a postaköltség a kölcsönzőt terheli.

A kölcsönzés idejéről előre megállapodunk, ami időközben változtatható.

Köszönöm az együttműködésedet és várom a jelentkezésed!

Egy dúla naplója / Beavatás

2016. december 6.

Köszönet a beavatásomért

Levél az asszonyokhoz

A hétvégén elhatároztam, hogy felhagyok a dúlasággal. 

Éreztem magamban a megnyugvást, amit az elengedés hozott és egy mély fájdalmat is egyben, viszont kész voltam arra, hogy elgyászoljam az érzést és befogadjak új feladatokat.

 „Tina lesz az utolsó”: ezzel kezdtem a férjemmel való beszélgetést. Aztán ez annyiban változott meg, hogy akit már kísértem és újra számít rám, azt nem hagyom cserben, de felhagyok minden kifelé irányuló aktivitással, se kismama klub, se kismama jóga, sőt a fórumokból való kilépésen is elgondolkodtam, s valóban egy hajszál választott el attól, hogy ezt meg is tegyem.

Hogy ennek mi volt a háttere azt most már kár hosszasan ecsetelni. Röviden annyi, hogy kiégtem, már kezdett nyűg lenni a hétfői kismama klub és a jógaórák is, kezdett a családi életem békéje is veszélybe kerülni a hivatásom miatt. Egy ideje folyamatosan azt éreztem, hogy egyedül vagyok egy olyan történetben, ami nem is rólam kellene, hogy szóljon.

Már ezt a hétfőt is lemondtam volna. Tina kérte, hogy találkozzunk. Már kezdődtek az arcüreggyulladásom tünetei, érzetem, hogy nem vagyok toppon egészségügyileg (sem) de mivel „Tina lesz az utolsó” összeszedtem magam és békésen elhatároztam, hogy találkozom vele. A délutánom szuper volt, megkönnyebbülve, Tinára hangolódva a családdal körülvéve főztem a vacsorát, vártam a találkát az „utolsó kismamámmal”, aki egyébként elég furcsán viselkedett, nem ismertem rá, no de egy kismamánál ez nem annyira szokatlan. Makacsul ellenálltam, de egy sikeres füllentéssel sikerült Tinának elcsalnia a Játszóházba.

Amikor beléptem az ajtón és megláttalak titeket: megrémültem.

" Honnan tudtátok?”
Ez ismétlődött bennem. Folyamatosan.
Azt, hogy kiégtem és nincs már honnan merítenem...

„Most miért csináljátok ezt velem? Ki találta ezt ki? Tudom persze, hogy az Anna volt. 

 Ne csináljátok, nem bírom! Nem akarom... nem tudom ezt így tovább...”

Majdnem visszafordultam. Dühös voltam. Hát nem létezik szabad akarat? Már azt sem dönthetem el, hogy akarom, vagy nem akarom?

Éreztem, hogy valami fontos dolog fog velem történni és egy pillanatra elbizonytalanodtam, lebénultam, kezem s lábam lemerevedett. Nem voltam benne biztos, hogy végig tudom csinálni, ahogyan abban sem, hogy készen állok-e rá, viszont végtelen kíváncsiság lett rajtam úrrá ezért elindultam az alagútba. Voltam már két szülésalagútban ez előtt és mindkét alkalommal ugyanolyan érzések és testi tünetek kísértek, mint amelyek most is, és ugyanígy az alagút 2/3 részénél lassultam le, torpantam meg, vettem egy nagy levegőt, hogy mélyebbre tudjak menni. Most Anna volt a dúlám. Ő volt a biztonság. A káoszban, amiben voltam Anna szavaira emlékszem, amikor azt mondja: 

„Gyere, szüless meg”.
"Szülessek meg? Így? Most? 

Hát átjutottam… Köszönöm a virágokat.  Még sosem kaptam ennyit virágot egyszerre.

Amikor választanom kellett, hogy hová üljek a körbe a 13 archetípus közül, először a Bábát választottam volna, de aztán mégsem éreztem magam arra méltónak, ezért az anya mellett döntöttem. Ha most újra választanom kellene büszkén és gondolkodás nélkül választanám a Bábát. Mert számomra ez volt a dúlává avatásom rítusa, ami az anya archetípusából a bábába vitt át. Nem is olyan régen arról beszélgettem arról Dézsi Rékával,  hogy nem tudom még azt mondani magamról, hogy „dúla vagyok”. Mikor válik valakiből dúla? A négy napos képzés után? Amikor végig kíséri az első kismamáját? Amikor elkészül a honlapja? Amikor beengedi az orvos a kórházba az anya mellé? 

Sosem tudtam erre válaszolni mindeddig.
És most tőletek megkaptam a választ! Óriási megtiszteltetés, hogy azok az asszonyok avattak fel, akiket kísértem. Öröm és boldogság, hogy igazi szakértők szeretet - köre emelt be engem a dúlák közé.

Gyönyörűek voltatok, ragyogtatok mind! Melegség, gondoskodás, szeretet áradt felőletek. Kislányos izgatottság és erő. Gyógyító erő! Az én beavatási szertartásom gyógyító ereje. Szavakkal leírhatatlan érzés ez, egy női átváltoztató erő, ALKÍMIA, melyet mindannyian, nap, mint nap alkalmazunk nőként, anyaként, szeretőként (akár tudatosan, akár tudattalanul). Köszönöm, hogy most én mártózhattam meg benne!
A ti bizalmatok és nyitottságotok az, ami életre hívta a Nagy Dúlát bennem. A visszajelzés tőletek olyan, mint egy felkenés, egy útra bocsájtás, vagy megerősítés.

 Egy üzenet: dúla vagy. Nem lehetsz más. Vállald fel!

Minden levelet elolvastam, még Az este. Köszönöm, hogy írtatok. Sokkal több van bennük, mint amire számítottam, amikor a kezembe vettem a füzetet. Miután elolvastam felerősödött bennem a felelősségérzet irányatokba és saját magam irányába is.

Most egy kép ugrik be erről Petra lányommal, aki éppen Csipkerózsikás korszakát éli, és van egy kedvenc jelenete: amikor a tündérek elárulják Csipkerózsikának, hogy ő bizony hercegnő, a fejére teszik a koronát és azt mondják neki: ”A koronát viselned jogod, és kötelességed”! Nem tudom számát sem annak, hogy naponta hányszor játssza el velem ezt a jelenetet a plasztik koronájával, a legváratlanabb pillanatokban pl.: ebédfőzés közben, és nekem akkor le kell tennem mindent, ami a kezemben van, le kell térdelnm elé és ő a fejemre teszi a koronát, majd komoly meggyőződéssel, csilingelő hangon elmondja a szöveget: a koronát viselned jogod és kötelességed. Egy játék ez de egy villanásnyira valóban átélem a pillanatot. A felelősség pillanatát.

Olyan ez mint, amikor egy vajúdó asszony hív és bármit is teszek éppen, azt háttérbe kell szorítanom és a figyelmem az anyára összpontosul. Kitüntetett pillanat ez, amikor egy nő a vajúdását osztja meg veled, de felelősséggel is jár. Az anya megadta a jogot, hogy beléphessek a vajúdásába és kötelességem azt tisztelettel, alázattal és gondoskodással kísérni. Minden körülmények között...

Egész héten gyenge voltam és elesett. Tényleg nem egyszerű az újrakezdés és valóban változtatnom kell néhány dolgon.
De a dúlaság "nem ereszt" és bízom benne, hogy idővel többen leszünk. Valaki közületek beállhatna a sorba :)

Folytassuk! Találkozzunk többször, támogassuk és szeressük egymást még, mert ebből sohasem elég!

Tudom, hogy sok készülődés áll mögöttetek! Remélem, hogy ti is jól éreztétek magatokat és mind vittetek haza valamit, amiből építkezni, gyarapodni tudtok.

Köszönöm, hogy a babáitok/gyerekeitek is ott voltak! Ők a jövő. ők tanítanak minket nap, mint nap és mi adjuk nekik az alapokat ahhoz, hogy bennünket meghaladva boldogan, tudatosan építsék a jövőt. Nélkülük ez a beavatás is kevesebb lett volna... 

Anna, veled még számolunk :) <3!

Szeretlek titeket <3

Emese

Köszönöm, hogy képekkel is megörökítettétek az eseményt! <3 <3 <3