2016. szeptember 26., hétfő

Ingeborg Stadelmann: Illóolajokkal élni, szülni, meghalni


Engedjétek meg, hogy bemutassak Nektek egy kiváló asszonyt, aki az életét arra tette fel, hogy bábaként segíti az édesanyákat a várandósság alatt, az életadás óráiban, majd a gyermekágyas időszakban is a családdal marad.

1976-ban kezdett bábaként dolgozni Németországban egy kisebb női klinikán, ahol a szülésznők gondozták a gyermekágyas kismamákat és újszülötteket. 1977-től tart munkája mellett szülésfelkészítő és várandósság alatti tanácsadó tanfolyamokat. 1984-től már mint független bába látta el a kórházból frissen hazatért kismamákat, majd hamarosan felkérést kapott hogy vegyen részt egy otthon szülésen is.

Ez maradandó élményt jelentett számára és a kismamával már a várandósság alatti szoros kapcsolat, majd az “együttszülés” pozitív tapasztalatai minden kezdeti félelmét eloszlatta, így 1986-ban egy kolléganőjével létrehozták első rendelőjüket Kemptenben, melyet a Föld Fényének (Erdenlicht-nek) neveztek el.

Ez a gyönyörű név abból a filozófiából ered, miszerint a bábák feladata, hogy megkönnyítsék a gyermekeknek a fény megpillantását ezen a világon, a szülőknek pedig utat mutassanak a szülővé válás folyamatában.

1988 óta tartanak itt rendszeres fogadóórákat, szülésfelkészítő tanfolyamokat, szülői/partneresteket a természetgyógyászati információs tanfolyamok, pelenkázó tanfolyamok, szülés utáni torna, babatalálkozó, babamasszázs-tanfolyam, szoptatós csoport, táplálkozási szakkör szoptatás közben és után, gyermekbetegségek homeopátiás kezelése és az aromaterápia alkalmazása a családban előadássorozat mellett.

Háromgyermekes édesanyaként, akikből kettőt kórházban, egyet pedig otthon hozott a világra, testközelből ismerhette meg mind a várandóssággal és szüléssel járó érzelmeket, érzéseket, problémákat, mind pedig az ezekhez kapcsolódó orvostudományi hátteret - annak minden hibájával együtt.

Harmadik gyermekénél élhette át azt a csodát, hogy mit is jelent valójában gyermeket szülni úgy, hogy nem valaki más "vezeti le" a szülést. Persze mindez megvalósítható kórházban is, ha meg tudjuk teremteni a megfelelő körülményeket.

Második várandóssága alatt talált rá a homeopátia és a gyógynövények áldásos hatásaira. Néhány évvel később egy olyan asszony szülésénél lehetett jelen, aki jól ismerte az illóolajakat. Ez a maradandó élmény vezette rá, hogy behatóbban kezdjen foglalkozni jótékony hatásukkal.


2004-ben a Bajor Bábaszövetség Briliáns Emlékéremmel tüntette ki, korábban, 1999-ben pedig a kempteni nőszövetség "Aranyalma" díjat adományozott neki bábaként folytatott és az Erdenlicht születésház létrehozásában kifejtett tevékenységéért. Legújabb kezdeményezése a Dietmar Wolz gyógyszerésszel együtt kialakított illat- és gyógynövénykert a kempteni vár mellett, amely 2005 júliusa óta fogadja a látogatókat.




Könyvei magyarul is megjelentek,  megrenedelhetők vagy kölcsönözhetők erről a blogról is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése